2013. augusztus 22., csütörtök

Hidasi Judit: Kilenc

Gabo, 2012
304 oldal
Elolvastam: 2013. augusztus 20.

" A közös lakás csendje olyan hangos lett, hogy időnként azt képzeltem, egy légkalapács dolgozik a felettem lévő emeleten.
Az élet zajai hiányoztak. A reggeli csörömpölés, ahogy nyitja az ajtót, amikor tiszta pólót keres a szekrényben, vagy amikor megcsinálja a vacsorát.
Én egyedül nem tudok kettő lenni.Egyedül nem tudok "mi" lenni."

Fülszöveg:
Kilenc név egy listán.
Kilenc színészé, akiknek az aláírására szükség van egy színdarab bemutatásához.
A feladat: megtalálni ezt a kilenc embert és rábeszélni őket, hogy írják alá a szerződést. Erre kap Pircsi két hetet megbízójától, a híres és titokzatos rendezőtől, Dénestől, aki nem sokat árul el a darabról, de annyit igen, hogy Kovács Vera írta.
Pircsi épp ráér, munkája nincs, a barátja Afrikában, naná, hogy elvállalja a lehetetlent. Véletlen segítsége is akad, mindjárt kettő: Lulu, az állásából épp elbocsátott, kicsit lökött barátnő, és Attila, a váratlanul előkerült volt barát.
Így hát hárman vágnak neki a nagy utazásnak. Az első színésznőt könnyen megtalálják, hisz tudják, hol forgat Erdős Mária…

Megint egy könyv, ami könyvtári, ami nem váltotta be az eredeti tervet, hogy elolvasom, visszaviszem, élek tovább boldogan nélküle. 
Megint Hidasi Judit, aki úgy ír meg egy történetet, hogy semmi közöm a szereplőkhöz, de akár rólam is írhatta volna. És pontosan ez az, amivel simán, bármikor meg tud nyerni magának. Ahogy és amit ír, az nekem vicces, de azért mélyen legbelül csak felüti fejét bennem a szomorúság. Ugyan nem értem, miért, de ez így akkor is megfelel.

"Az éjjel természetesen egy szemhunyásnyit sem aludtam. Mint minden rendes neurotikus nőszemély, én is az elmúlt kapcsolataimon merengtem. Időnként félálomba zuhanva, majd dobogó szívvel felébredve."

Nyilván ez nem csak rám vonatkoztatható, ahogy az alábbiak sem, de mégis olyan jó érzés ilyenekről olvasni. Most egyelőre ott tartok, hogy olyan gondolatokat és olyan jól tálalva fogalmazott meg, már megint, hogy gyakorlatilag vigyorgok és bólogatok és utálok, fájok, szerelmes vagyok, belehalok, gyűlölök, megbocsátok, boldog vagyok és fiatalnak, öregnek is érzem magam egyszerre. 

"Nem tettem fogadalmat, hogy megjavulok és nem fogok bulizni, ha van alkalom, most is ugyanúgy megy ez nekem, tudok és szeretek is hajnalig táncolni. De mint mindenben, egy idő után a táncparketten is át kell adni a helyet a fiataloknak. 
A fesztiválosdi még oké, de a legtöbb szórakozóhelyen már öregnek számítok. És ez nagyjából rendjén is van így. Az egy másik dolog, hogy ha tizenhat évesen ilyen szerkóban tévedtem volna le egy diszkóba, apám tutira hókon vágott volna.
Persze lehet, hogy ez megint csak az elveszett ifjúságom siratása. Ami persze egyáltalán nem veszett el, megéltem, megcsócsáltam alaposan, talán jobban is, mint a többiek, és egyszer csak eljött az idő, hogy már nem vágytam rá.
Bár, aki rocker, mindig rocker marad."

A fülszöveg ismét leír nagyjából mindent, legalábbis ugye az első színészig, Erdős Máriáig. Innentől meg már mások írtak le mindent különböző blogokban, úgyhogy én ezt most kihagynám. A könyv szereplőiről leírás és a kilenc személy, akinek az aláírására szükség van, olvasható Hidasi Judit oldalán.

Az Április út olyan magasra tette nálam a mércét, hogy féltem attól, hogy ez már nem ér fel olyan szintre. Pedig majdnem! Nem vagyok csalódott, élvezettel olvastam és várok valamiféle folytatást, minél hamarabb, ha lehet! :)
Ezen kívül még annyit tennék hozzá, hogy talán lehetett volna nehezebb megtalálni a kilenc színészt, lehetett volna kicsit nehézkesebb ez az egész út, amit a szereplők megtettek, túl könnyen és gyorsan jött minden, a megoldásokkal együtt. Szerettem volna még tovább olvasni, jobban belemélyedni a részletekbe. 
Azért felmerült néhány kérdés, amire jó lenne tudni a választ:
- Erdős Mária és Kovács Vera bibije végül kiderült és csak én olvastam figyelmetlenül? 
- Mi oka volt Dénesnek arra, hogy így rendezze a dolgokat? Csak annyi, hogy segíteni akart Pirosnak magára találni?
- Vajon ezekből a történetekből mennyi az, ami Hidasi Judit saját életéből, élményeiből került a könyvbe? 

Szóval, ugyan ez a könyv nem jutott be a kiemelt kedvenceim közé, mégis nagyon tetszett és egyelőre hiányzik az Április út mellől, a könyvespolcomról. Mindenképp ott a helye. Bízom abban, hogy a folytatás is megszületik majd valamikor, és szépen összefogja az eddigi két különböző történetet.


Értékelésem: 4/5. 

2013. augusztus 21., szerda

Egyszer volt...

Pocket Books, 2010
247 oldal
Elolvastam: 2013. augusztus 12.

" Yet the one thing I realized as Lisa and I retraced the arc of our lives is that no matter what happened, we never, ever gave up - on each other, or on our dreams. I'm far from perfect, and I've made a lot of mistakes in my life. But that's one thing we both got right, and it's the one thing that's keeping me going today."

Fülszöveg:
In a career spanning more than thirty years, Patrick Swayze has made a name for himself on the stage, the screen, and television. Known for his versatility, passion and fearlessness, he's become one of the world's most beloved actors.

But in February 2008, Patrick announced he had been diagnosed with stage IV pancreatic cancer. Always a fighter, he refused to let the disease bring him to his knees, and his bravery has inspired both his legion of fans and cancer patients everywhere. In this memoir, written with wisdom and heart, Patrick recounts much more than his bout with cancer. In vivid detail, he describes his Texas upbringing, his personal struggles, his rise to fame, his commercial breakthroughs in Dirty Dancing and Ghost, and the soul mate who's stood by his side through it all: his wife, writer and director Lisa Niemi.

This book proves that life shouldn't be lived as a series of endings, but rather as the beginning of greater strength and love.

Egyszer volt egy kislány, aki megnézte a Dirty Dancing c. filmet és szépen megtetszett neki a férfi főszereplő. A filmet többször (milliószor?) megnézte újra, majd sorban tovább szinte az összeset, amiben ez a színész játszott. A kislány felnőtt, a férfi megöregedett, beteg lett és meghalt, de a gyerekkori plátói, rajongó szerelem továbbra is megmaradt. Hát így történt.

Nehéz ilyenkor megszólalni. Örülök, hogy elolvashattam ezt a könyvet, annak azonban nem, hogy egyáltalán meg kellett születnie… Mert talán ha nem így hozza a sors, akkor ez a könyv meg sem íródik, vagy legalábbis nem így, hogy olvasás közben mardos a szomorúság. 
A könyv Patrick Swayze és felesége, Lisa előszavával kezdődik. Ezután Patrické a főszerep, az ő elbeszélésében ismerjük meg életét, jó és rossz időszakait, a sok nehézséget, amivel szembe kellett néznie, a sportolói, a táncos és színészi karriert, a filmeket, amik hírnevet hoztak neki és a betegséget, ami végül elszakította őt az élők sorából.

Jó volt arról olvasni, hogy egy-egy ilyen filmforgatásnál mi állt a háttérben, kivel milyen volt együtt dolgozni,  jó volt nézegetni a képeket és egyébként is, jó volt belelátni ebbe a nehéz, kemény, de végletekig kitartó életbe. Mert ez az volt. A sok kudarc, sok nehézség és kilátástalan helyzet ellenére ez az ember megmaradt olyannak, aki soha, de soha nem adta fel. Sokan tanulhatnánk tőle...
Annak is örülök, hogy nem egy száraz, hagyományos önéletrajz ez, hanem őszinte írás, saját szavakkal, gondolatokkal. 

Továbbra is fenntartom, hogy imádom, most talán mindent elolvasva, még inkább, mint eddig.

Egyébként sajnos elég ritkán olvasok angolul könyvet, valahogy mindig rettegek tőle... Mert azért mégsem ugyanaz, mint amikor filmeket nézek eredeti hanggal, magyar vagy angol felirattal. De ha nincs más választás, mert a könyv magyarul nem jelent meg, én viszont kibírhatatlan vágyat érzek, hogy elolvassam, akkor belevágok. Persze általában nem bánom meg, és rá kell jönnöm, hogy ugyan már rég volt az a nyelvvizsga, a nyelvtudás is szinte kárba veszett, az olvasás legalább még megy. :) Nagy öröm ez, mert így kerülhetett ez a könyv az életembe és a polcomra. És ott is marad.





Értékelésem: 5/5. 

2013. augusztus 2., péntek

Lakatos Levente: Bomlás

Ulpius, 2013
442 oldal
Elolvastam: 2013. augusztus 1.

"Fel kell fedezned a szexualitásodat, különben soha nem teljesedsz ki. Nem tudhatod, mi a jó, amíg szépen, sorban ki nem próbálod mindazt, ami titkon izgatja a fantáziádat."

"Talán igaz a közhely, miszerint soha nem tudhatod, mi rejtezik embertársaid lelke mélyén. Bármikor érhetnek meglepetések – és ezáltal súlyos csalódások."

Fülszöveg:
Kalandozások a szexuális tabuk és sokkoló gyilkosságok világában. Egy feltörekvő írónő és egy férfi prostituált bizarr munkakapcsolata. Hol a határvonal a túlfűtött szenvedély és az abnormalitás között? Élvezhető-e a megalázottság? Mi történik a felső tízezer asszonyaival a hotelszobák zárt ajtajai mögött? Az események középpontjában a sikeres kriminálpszichológus, dr. Lengyel áll, akinek amellett, hogy egyszerre két gyilkossági ügyet kell megoldania, meg kell küzdenie élete egyetlen, ám csillapíthatatlan démonával: a szexuális vággyal. Az amerikai erotikus thrillerek erős idegzetű rajongói véres és buja regényt kapnak kézhez, modern mesét szexről és halálról - szigorúan 18 év feletti olvasóknak.

Na, ha én írni tudnék, hasonló könyvet szeretnék összehozni. Igazán nagyon kedvelem a perverz (pszicho)thrillereket, már ha van ilyen műfaj. (Amúgy nem vagyok ám egy beteg alak. :) ) És ez a könyv teljesen megfelel ennek a kategóriának. 

Már a csapból is ez folyt mostanság, úgyhogy gondolom mindenki találkozott a könyvvel a könyvesboltokban, az Ulpius facebook oldalán, könyvmolyok blogján, egyéb helyeken. Alig vártam már, hogy olvashassam, bár az első részt kicsit már nehezen idézem vissza magamban.
Álljon itt tehát először is az a pár sor, amit a Loveclub-ról írtam (3,5 pontra értékeltem egyébként):
"A bestseller megnevezést ugyan egy kicsit túlzásnak tartom (sőt, nem is értem, miért kell már rögtön a könyv megjelenésekor ráírni, hogy „bestseller” – hisz még ki tudja, mi lesz belőle) és örülök, hogy könyvtárban jutottam hozzá, de amúgy a könyv teljesen rendben van. Viszonylag ritkán olvasok magyar íróktól (vagy túl sokat külföldiektől?), és talán pont ennek köszönhető, hogy furcsának éreztem a magyar neveket, helyszíneket. Mindez angol nevekkel simán sokkal élvezhetőbb lett volna, de ez már legyen az én problémám. Mindenesetre nekem azért tetszett, fogok még olvasni Lakatos Leventétől, azt hiszem."
Ez volt tavaly márciusban. És igen, betartottam a szavam, olvastam Lakatos Leventétől, lassan már mondhatom, hogy mindent, hiszen csak a Legyél sikeres fiatal! c. könyvét hagytam ki. Viszont eddig ez nyerte el leginkább a tetszésemet. (Azt azonban még hozzátenném, hogy megdöbbenve láttam, hogy a könyvek megjelentek új borítóval. Miért?? Mi volt a gond az eredetivel?)
Most is az a véleményem, hogy sokkal, de sokkal jobb lett volna, ha a történet nem Magyarországon játszódik és a szereplők sem magyarok. Legalábbis nekem úgy jobban tetszett volna. De ha ezen túllépek, azt mondhatom, hogy megfelelően izgalmas, szövevényes és beteg történetet olvashattam. Annyi szálon fut a történet, hogy sokszor azt sem tudtam, éppen melyikről olvasok... jól belemerültem az izgalmakba, a végén meg azért kapkodtam a fejem, mert ahogy felocsúdtam, hirtelen halvány gőzöm nem volt, ki az a Bettina. :)
Az elején egyébként azt hittem, simán Florian lesz a kedvencem, meg is döbbentem, mikor megtalálták azt a holttestet, még meg is sajnáltam őt. :) Aztán ahogy haladtam tovább a történettel, Szilvia regényét olvasva már egyre inkább taszított ez az ember. Amúgy sem igazán vagyok kibékülve a vallásos dolgokkal, de ez ilyen formában már tényleg erős, ha valaki ennyire nagyon megszállott, démonok meg a Sátán megmiegymás.
Valószínűleg a sok olvasótól eltérően én nem szerettem bele dr. Lengyelbe. Háhá. Végre büszkén mondhatom, hogy megúsztam egy könyvet szerelembe esés nélkül! Az a helyzet, hogy szívesen látnék egy képet arról, hogy az író hogyan képzelte el ezt a figurát, kihez hasonlítja gondolatban. Mert itt egy 29 éves fiatalemberről van szó, akit akármennyire is próbálom, nem tudom magam elé képzelni. Illetve de, de nem akarom, mert egy vénember képe lebeg a szemem előtt, mint kriminálpszichológus...

Kedves Levente, ha olvasod ezt! Csak így tovább, jó úton haladsz és felfelé! A könyveid egyre jobbak,  érdekesebbek szerintem. De kérlek, dr. Lengyel süllyedjen már majd egy kicsit bele a mocsokba és a beteges vágyaiba! :) (És hadd tudjam meg, kihez kell hasonlítanom magamban... )

Értékelésem: 4/5. (És csak azért, mert az 4,5-5 egyelőre ebben a kategóriában Karin Slaughter-é.)

Ja, és még valami... nem tudom megindokolni, hogy miért, de a könyvet olvasva folyton ez a dal járt az agyamban. Szerintem semmilyen módon nem kapcsolódik a könyvhöz, nem is értem, honnan jött, de mégis:
Lehet, hogy dr. Lengyel ilyen? :)