2013. szeptember 30., hétfő

Könyvstop

Ezt is megértük. Szerintem évek óta nem fordult elő az, hogy ne vegyek legalább egy, de inkább több könyvet egy hónapban. Most viszont sajnos vissza kellett fognom magam, nem állunk úgy anyagilag, hogy beleférjen még a könyvvásárlás is. Ezért egyelőre csak fáj a szívem és szomorkodva figyelem, ki milyen csodákat gyűjtögetett az elmúlt hónapokban. Én sem szeptemberben, sem augusztusban nem vásároltam könyvet. Még csere sem volt igazán, talán egy-kettő, úgyhogy egyedül a könyvtári olvasmányaim száma mutat erőteljesen növekvő tendenciát.

Utoljára még a Könyvmolyképző akcióban, illetve az Alexandra nagy nyári akciójában (meg még innen onnan akciósan) szereztem be néhány könyvet, ezeket.
Három mesekönyvet is sikerült összeszednem:
- Múmin és az állatok
- Napsütötte Múminvölgy
- Vitkolczi Ildikó: Walter, a falra festett sárkány

Tehát olvasnivaló az folyamatosan van bőven, csak mindig kell az újabb és újabb, tök nehéz megállni, hogy ne vegyek meg minden olyat, ami jónak tűnik. Ilyenkor mondjuk nincs túl nagy választási lehetőség, ha nincs rá pénz, akkor nincs vásárlás. :) (Ja, és amúgy a könyvtárba való beiratkozásom nagy ötlet volt évekkel ezelőtt, mert sok olyan könyvet olvastam már onnan, amit egyébként megvettem volna, mert érdekelt, viszont nem volt túl jó és így rettentő sok pénzt spóroltam meg...)

Most azonban a kislányom elkezdte a bölcsődét, én hamarosan (pár napon belül) megyek vissza dolgozni, úgyhogy már előre dörzsölöm a tenyerem, válogatok, hogy mik azok, amiket mindenképp a polcomon akarok látni. Már két előrendelést is leadtam, az alábbi könyvekre, egyelőre talán ezeknek a megjelenését várom leginkább.

Jamie McGuire: Veszedelmes sorscsapás 

488 oldal

Várható megjelenés: 2013. október 15., Maxim Kiadó

A Gyönyörű sorscsapást olvastam, az egyik kedvenc könyvemmé is vált hirtelen, beleszerettem Travis-be, tehát nem volt kérdés, hogy a második részre is azonnal vevő leszek. Szeretem az olyat, amikor a másik főszereplő fejébe, gondolataiba is bele lehet látni...


Rebecca Donovan: Elakadó lélegzet

496 oldal

Várható megjelenés: 2013. október 1., Maxim Kiadó

Ez a könyv is nagyon érdekesnek ígérkezik, eddig csak jókat hallottam róla. Szerelem, családon belüli erőszak, meglátjuk... Az egyetlen problémám, hogy ez is trilógia, mint lassan már szinte minden, én meg győzzem pénztárcaügyileg. És mivel ugye sok Szent Johanna Gimit olvasok: "Ajj már."

Gyönyörű borítók, a terjedelem is megfelelőnek tűnik, nem egy vékonyka kis könyv egyik sem, az áruk sem vészes. Nagyon várom mindkettőt. (És még mennyit ezeken kívül...)

2013. szeptember 29., vasárnap

A Szent Johanna Gimi 1-4.

Ciceró, 2010; 2011

Elolvastam: 2013. szeptember 16-29. között

"A lepkéim, akik tavaly szeptemberben döntöttek úgy, hogy beköltöznek a gyomromba, azonnal vadul csapkodni kezdtek, közben meg azon agyaltam, hogy a lepkék miért nem alszanak téli álmot? Hülye gondolatok."

"Van, hogy ezek a dolgok összejönnek, és úgy érezzük, egyedül vagyunk. Majd elmúlik és minden visszaáll a régi kerékvágásba."

"A szülők álma egy Arnold típusú fiú a lányuknak. A lányok álma azonban mindig a Cortez-féle srác. Ez van, az élet nem fair, és rengeteg a mazochista."

Fülszöveg (1. részé):

Új magyar ifjúsági könyvsorozat nyolc kötetben a nagyon tehetséges fiatal szerző tollából! Ha elkezded, biztosan nem tudod majd letenni!!! Tuti, hogy függővé válsz! Egy sorozat a való életről. Egy sorozat, amely itt és most játszódik. Egy gimi, ahová mindenki szívesen járna. Srácok, akik olyanok, mint te és mégis mások. A történet rólad is szól!

Fiatalon baromi jó az élet, ahogy ez a könyv is ezt tükrözi számomra. – Barnee (Idiot Side). 

Egy kicsit mindannyian magunkra ismerhetünk a sorok között. – Rami 
Mindig is kedveltem a hiteles szerzőket, akik az életből merítenek. – AFC Tomi 
Aki esetleg eddig nem szeretett olvasni, annak mindenképpen ajánlom a figyelmébe. Áttörés lesz! – Barbee

http://www.szentjohannagimi.hu/

Valamiért mindig a könyvtár kamaszoknak szóló részénél kezdem a kutakodást. Nemrég épp bent volt A Szent Johanna Gimi első része. Gondoltam, egye fene, annyian istenítik, csak beleolvasok már, mi ez az őrület. Elolvastam a fülszöveget, az egy kicsit elbizonytalanított, elég gyatrának tartom, meg ezektől az ajánlásoktól is megrettentem egy kicsit, azért nem az én világom ez az egész, na.

Nos, kérem, 32 éves vagyok, de ilyet én még nem pipáltam. Annyira rákattantam, hogy gyakorlatilag azóta egyhuzamban olvasom a sorozat részeit, ezzel álmodom, alig várom, hogy legyen egy kis időm olvasni, egyszerűen megőrültem. Egyetlen egy sorozat volt, ami ellen hasonlóan tiltakoztam az elején, ez pedig a Harry Potter volt. Úgy tűnik, hasonlóan alakul a kapcsolatom a Szent Johanna Gimivel is, mint Potterékkel, csak úgy falom a sorokat. Bár most talán annyival "rosszabb" a helyzet, hogy már minden rész megjelent, nem kell fél-1 évet várnom arra, hogy elolvashassam a következőt, így egymás után olvasva olyan, mintha ott lennék velük, teljesen beleépültem már az eseményekbe.

Az egész osztály fantasztikus, annyira jó figurák ezek, hogy az valami hihetetlen. Az egyik kedvencem Virág, ez egyértelmű, annyira sötét, hogy olyan már nincs is, de a beszólásain meghalok, annyira vicces. Tetszik, ahogyan változik, és az is, hogy mennyire Reni mellett áll!
Reni is nagyon szeretnivaló, hasonlíthatnám magamhoz, de ez csak annyiban igaz, hogy én is a nyomik felé húztam/tartoztam, csak nem voltam ennyire jó tanuló. Viszont volt Cortezem nekem is, kinek ne lett volna? Nem is egy. Csak nekem mindig plátóiak maradtak ezek a dolgok....
Ahogy befejeztem ezt a négy részt, olvasgattam véleményeket róla, de van, amit nem értek. Sokat nyavalyog Reni? Hallottatok volna engem. :) Teljesen normális, visszahúzódó, szerelmes lányként viselkedik, aki el sem tudja képzelni, hogy az iskola legmenőbb srácának kellhetne. Ugyan van már olyan, amikor legszívesebben ráüvöltenék, hogy vegye észre már, amit kellene, Cortez szintén, összezárnám őket valami kis lukba, hogy rendezzék le a dolgaikat. Remélem, ez is megtörténik hamarosan, mert annyira nagyon drukkolok nekik, hogy még Arnoldot is megutáltam. :) 
Cortez... róla mit mondjak? Csak nem fogok beleszerelmesedni, az azért már mégiscsak túlzás lenne. :) Viszont imádom őt is, Ricsit is. Egyik sem az álompasim, de ennyi idősen azok lettek volna.

És hát ez:

"- Fáj! - zokogtam eléggé artikulálatlanul, és mivel képtelen voltam többet mondani, a mellkasomra tettem a kezem. Úgy éreztem, hogy beszakadt, még levegőt is nehezen kaptam."

Itt már azért be kell vallanom, potyogtak a könnyeim (egyébként hangosan fel szoktam röhögni, olyan jó poénok vannak a könyvben). Mert van az úgy, hogy valaki annyira bánt, hogy úgy fáj, mintha kalapáccsal ütögetnék a mellkasod, összeszorul a szíved, levegőt sem kapsz és úgy érzed, mintha a fájdalom belülről égetné szét a tested. Ezt mondjuk már kicsit idősebb fejjel éltem át többször, de így is - úgy is rohadt egy érzés. 

Szóval, nekem ez a könyv(sorozat) igenis tetszik, kétszer annyi idősen is, mint ahány éves fiatalokról szól. Élőben valószínűleg nem bírnám elviselni ezt a bagázst, de nagyon jó olvasni róluk. Akkor is, ha semmi különös nem történik, csak egy lány írja a naplóját a vele történtekről, az átélt dolgokról. Mert mindenki átéli, így vagy úgy. Akár a nyomik, akár a menők oldaláról. És épp ezért ügyes Leiner Laura, mert olyat írt, teljesen normális, hétköznapi nyelven, nem bénán megfogalmazva, összecsapva, amit egy ilyen korombeli felnőtt (?) nő is rajongva olvas. És még ismerem is a zenéket, amiket említ, a filmeket, filmsorozatokat, a facebook-ot, az iwiw-et, a twitter-t, a moly.hu-t, de még a teveklubot is. :)

Értékelésem a négy részre: 5/5. Folytatom tovább!

"I don't care if it hurts
I want to have control
I want a perfect body
I want a perfect soul
I want you to notice when I'm not around
You're so fucking special
I wish I was special"