Federica Bosco: Szerelmem egy angyal

Libri, 2013
464 oldal
Elolvastam: 2013. október 6.

Fülszöveg:

Mia tizenhat éves, cinikus, lázadó, határozott, nem fél szembenézni a kihívásokkal, amit az iskola, az osztálytársak és az elvált szülők jelentenek. Viharos a kapcsolata az anyjával, aki mindennél jobban szereti őt, viszont pasiügyekben eléggé hasznavehetetlen. 

Mia, amióta az eszét tudja, egy dologra vágyik: hogy bekerüljön a londoni Royal Ballet Schoolba, a világ legnevesebb tánciskolájába. Csakhogy a felvételi vizsga kegyetlen, a tandíj pedig megfizethetetlen egy egyedülálló édesanyának. És csak hogy az élet még bonyolultabb legyen, a lány titokban őrülten szerelmes a legjobb barátnője bátyjába, Patrickba. A fiú annyira fantasztikus és különleges, hogy már-már nem is tűnik egyszerű halandónak, inkább egy angyalra hasonlít. 

Mia sosem hitt abban, hogy egyszer minden álma teljesülhet. Arra pedig pláne nem készült fel, hogy amit a sors egyszer már nekiajándékozott, azt el is veheti tőle.

Gyönyörű borító, fura tapintással. Ez volt az első benyomásom a könyvről. Pedig nézegettem már sokszor a könyvesboltban, hogy megvegyem-e, de nem rémlett, hogy ilyen rossz érzés lett volna fogdosni ezt a könyvet. Na mindegy, ezen a gondon túlléptem, elkezdtem olvasni. Az eleje még nem is volt vészes, csak nem igazán kötött le, mindenfelé kalandoztak a gondolataim, de ezt annak tudtam be, hogy ugye ledaráltam egymás után az összes Szent Johanna Gimit, úgyhogy kicsit még mindig Cortez és Reni világában léteztem. De ahogy haladtam az olvasással, akkor sem lett jobb a helyzet. Rohadtul idegesített az egész. De vegyük szépen sorjában...

Idegesített az anyuka és Mia kapcsolata. Szerencsére az én szüleim nem váltak el, úgyhogy ilyesféle tapasztalataim nincsenek, de szerintem a válás nem mentség egyébként sem semmire. Attól, hogy a szülők elválnak, a gyerek és a szülők maradhatnak normálisak. De itt nem. Az egyik azért hisztizik, mert nem bírja felfogni, hogy a drága iskolához nincs meg a megfelelő anyagi háttér, és a nagy büdös semmiből sehogy sem lehet előteremteni azt a lóvét. (Pedig azért, ha valakinek ez minden vágya, akkor valahogy megpróbálhat kompromisszumot kötni, elmehet dolgozni is, létezik diákmunka, és még eladogathat néhány kacatot is, amire már úgysincs szüksége. Talán ha Mia normálisan próbált volna erről tárgyalni az anyjával, és ha az anyja is normálisan gondolkozott volna, valahogy szerintem találhattak volna megoldást. Ott a nagymama, akivel végre ki lehetne békülni, és hitel is létezik, mint tudjuk.) A másik meg azért hisztizik, mert úgy tűnik, nem is akar segíteni a lányának, és azért, mert ő nem csinálhatta azt, amit szeretett volna, ezért a lánya se csinálja. Egyébként meg kiskora óta nem is látta táncolni, nem érti, hogy neki a tánc az élete, és annyira nagyon nem is igyekszik minden tőle telhetőt megtenni azért, hogy esetleg a gyerek az álmait valóra válthassa.

Idegesített Nina, a barátnő. Ez nem barátnő, na. Inkább csak kihasználja Miát, amikor neki szüksége van rá, akkor legyen ott, de mindig és azonnal ám, mert különben sértődés van. Aztán tessék. (SPOILER lehet: ) Utána meg egy olyan apróságért haragszik meg, mert az állítólagos legjobb barátnője és a bátyja egymásba szerettek és neki nem szóltak? Hiszen még nagyon elmondani sem volt mit, alig történt valami. Dedós egy viselkedés ez. Egy felnőtt emberről és egy lányról van szó, hát hadd döntsék már el ők, hogy szeretik-e egymást vagy sem. Nem hiszem, hogy ebbe beleszólása lehet bárkinek is. A végén meg aztán már szidtam, mint a bokrot, azért, amit ott művelt, már minimum egy fejberúgást érdemelt volna. 

Jaj és hát Patrick, az Angyal... te jó ég! Ilyen egy nyámnyila figurát... Egyfolytában csak azt hajtogatja, hogy "itt vagyok veled, Kicsim, Kincsem, segítek, mindig melletted leszek, hiányzol, szeretlek" stb., stb. Szerintem túl hirtelen jött ez a nagy szerelem nála, így aztán igazán hiteltelennek tartom. Egy felnőtt srác nem habarodik bele csak úgy hipp-hopp egy lányba, akit addig szinte testvéreként tartott számon, nem? Vagy de? Az egyik pillanatban még semmi különös nem volt, nem mutatott Miával kapcsolatban érzelmeket, de aztán meg már ő a nagy hősszerelmes. Mintha kimaradt volna egy kis rész, amikor találkoznak, beszélgetnek, rájön ő is, hogy vonzódik Miához, de nem lép, mert fosik, hogy Mia nem akarja, mert nem úgy néz rá, de aztán kiderül, hogy mégis és akkor jön a nagy összeborulás. 

Nem bosszankodom tovább. Aki akarja, olvassa el, mert az biztos, hogy haladni jól lehet vele és egyszer érdemes átrágni magunkat rajta. A folytatást is elolvasom majd, kíváncsi vagyok, hogy ebből mit hoznak ki a következő részben, de ha ott is lefejelem az asztalt az idegesítő hülyeségek, nyavalygások miatt, akkor feladom. Ezt meg most szépen visszaviszem a könyvtárba.

Értékelésem: 3/5.