2013. december 31., kedd

A Blogturnés könyvek és én

A közelmúltban történt olvasásaim legnagyobb része olyan könyvekből áll, amikről mások a Blogturné klub keretein belül sokat és sokszor írtak már (és persze arról se feledkezzünk meg, hogy profi bloggerekről beszélünk, tehát szebben, jobban, ügyesebben, érdekesebben írták meg a megírni valót). Így aztán fölöslegesnek érzem jobban belemélyedni a véleményezésbe, mint ahogy teszem majd.
Ezért röviden, de lássuk, miket olvastam én ezek közül, mellettük a linkkel, ahol mindenki bővebben olvasgathatja az ajánlókat.

Elizabeth Richards: A sötétség városa
Blogturné
Maxim, 2013
392 oldal
Elolvastam: 2013. november 22.

Fülszöveg:
A Fekete Város lakóinak egy véres, brutális háború után kell újjáépíteniük a füstölgő romokat és saját életüket. A városon emberek és sötétfajzatok osztoznak, csak a Határfal választja el őket egymástól. Egy elszabadult vírus sokakat megfertőzött, még tovább súlyosbítva a helyzetet, és a sötétfajzatok új mutációit hozva létre. Bár a háborúnak vége, lüktet a feszültség, a Fal két oldalán élők ugrásra készen várják az újabb összecsapást. 
Ebben a kiélezett helyzetben Natalie Buchanannal és Ash Fisherrel megtörténik az elképzelhetetlen: egymásba szeretnek. Natalie ember és egy kormánytisztviselő lánya. Apját megölte egy Haragvó sötétfajzat, és a lány még nem tért magához az egész életét felforgató megrázkódtatásból. Hogyan lehetséges ezek után, hogy belezúgott Ashbe, ebbe a sötétfajzat félvér fiúba? Érzései felkavarják, minden szívdobbanása ellent mond annak, amiben addig hitt. Ez a féktelen szerelem választásra kényszeríti családja és Ash között. 
A fiú sem adja könnyen át magát érzéseinek, elvágyik saját vérei közé, a Határfal túloldalára. S bár hamar rájön, hogy Natalie a vértársa, meg kell küzdenie a külvilággal és önmagával.
Szenvedélyes románc veszi kezdetét ebben a lepusztult, mégis lenyűgöző világban, amelynek hangulata szinte magába szippantja az olvasót. Letehetetlen könyv, semmiképpen ne hagyja ki! 

Nagy reményekkel indult az olvasás. Gyönyörű borító, ebben a Maxim lassan verhetetlen lesz (na jó, a Cartaphilus még versenyben van), jónak tűnő történet, hát belekezdtem. Nagyon sokáig csak kínlódtam vele, valahogy nem állt rá az agyam. Napokig ment a nyűglődés, míg végre elkaptam a történet fonalát, és egész jóban lettünk a végére. Azt nem állítom, hogy rajongva várom a következő részét, de azért elolvasom majd.

Értékelésem: 4,5/5.


Heidi McLaughlin: Forever my girl - Örökké a csajom
Blogturné
Ulpius, 2013
300 oldal
Elolvastam: 2013. november 24.

Fülszöveg:
Sosem hittem volna, hogy rocksztár lesz belőlem. Az egész életem előre eltervezett volt. Futballozás a főiskolán. Bekerülni a Nemzeti Futball-ligába. Házasság a középiskolai szerelmemmel, majd boldogan élni, míg meg nem halok.
Mindkettőnk szívét összetörtem aznap, amikor közöltem vele, hogy elmegyek. Fiatal voltam. A magam szempontjából jó döntés volt, ám kettőnket illetően nem volt az. Lelkem bánatát zenében sírtam el, de őt soha nem feledtem. Az illatát. A mosolyát.
Most hazafelé tartok.
Tíz év telt el.
Remélem, képes leszek mindezt elmagyarázni neki ennyi idő után.
Még mindig utána sóvárgok. Ő az én örök szerelmem.

Na kérem. Itt már igazán bajban voltam. Nagyon jó borító, és amúgy is, ezek a rockzenész/gitáros dolgok simán azonnal le tudnak venni a lábamról. De már megint csalódnom kellett. Annyira béna kis történet ez, pedig biztos tök jót ki lehetett volna hozni belőle! Talán, ha egy kicsivel bővebben lett volna megírva, jobban tetszett volna. Így meg nem annyira.
Nem tetszett, hogy Liam így dobbantott, persze, a saját maga érdekében tette, de nem művelünk ilyen dolgokat azzal a nővel, akit szeretünk. Vagy ha igen, akkor nem várunk 10 évet, nem csak akkor megyünk haza, amikor egy közös barát meghal, és nem ezek után tartunk igényt a nőre, bocsánatért esedezve, magyarázkodva, hanem már jóval előbb. Josie túl gyorsan bedőlt, én még szívattam volna rendesen Liam-et a helyében. Nick-et sajnáltam, azért mégiscsak régóta együtt voltak, házasodni készültek, ilyen esetben nem biztos, hogy azonnal mindent feladva Liam javára tudnék dönteni. Megértem a mindent elsöprő nagy szerelmeket, de nem ilyen könnyű ez.
Összecsapottnak érzem tehát a könyvet, de ez legyen az én gondom.

Értékelésem: 3/5.

Sarah J. Maas: Üvegtrón
Blogturné
Könyvmolyképző, 2013
544 oldal
Elolvastam: 2013. december 17.

Fülszöveg:
Az ismert világ leghíresebb orgyilkosa. Celaena Sardothien gyönyörű és halálos. A sors nagy dolgokat tartogat a lenyűgöző, ifjú nő számára.
Távolvég sötét, nyomorúsággal teli sóbányáinak mélyén egy megviselt,tizennyolc éves lány robotol a rabszolgák között. Életfogytiglanig tartó kényszermunkára ítélték. Hiába képezték ki a földrész legjobb orgyilkosai. Hiába lett a halálos mesterség leghíresebb művésze. Elkövetett egy végzetes hibát. Elfogták.
A kegyetlen börtönbe egy napon különös látogató érkezik. Az ifjú és felettébb jóképű Westfall kapitány meglepő ajánlatot tesz a rettegett orgyilkosnak. Szabad lehet, ha előtte végrehajt egy hihetetlenül vakmerő és elképesztően nehéz feladatot. Az ország koronahercege bajnokot akar küldeni az apja halálos versenyére. Csatasorba állnak a birodalom legtehetségesebb tolvajai és legkönyörtelenebb harcosai. A küzdelem tétje az életben maradás. Ha győz, Celaena visszanyeri a szabadságát. Függetlenül attól, hogy képes lesz-e megnyerni a kegyetlen versengést, megrázó felfedezés vár az ifjú hölgyre. Már csupán az a nagy kérdés, hogy meglágyulhat-e egy orgyilkos kőszíve.


Ez a könyv is névnapi ajándék volt, mint A sötétség városa, és szinte ugyanolyan nehézségekkel küzdöttem az elején. Annyira nehezen rázódtam bele, és kezdtem nagyon megbánni, hogy ezt választottam. Na de aztán...! Csak úgy kapkodtam a fejem, olyan jó volt! Nagyon várom a folytatást!

Értékelésem: 4,5/5. (És a herceghez vonzódom!)


Kiera Cass: Az Elit
Blogturné
Gabo, 2013
356 oldal
Elolvastam: 2013. december 21.

Fülszöveg:
A palotába 35 lány érkezett. Csak hatan maradtak.
A Párválasztót 35 lány kezdte meg. Mostanra azonban már csak az Elitnek nevezett csoport maradt versenyben Maxon herceg szerelméért, s a harc ádázabb, mint valaha. Minél közelebb kerül America a koronához, annál jobban meg kell szenvednie azért, hogy végre megtudja, kihez húz valójában a szíve. Minden Maxonnal töltött pillanat olyan, akár egy tündérmese, csupa lélegzetelállító, csillogó romantikus kaland. De ha a palotában meglátja őrt állni első szerelmét, Aspent, újra hatalmába keríti a vágyakozás az élet után, amit még közösen terveztek el.
Americának rettentően szüksége lenne egy kis időre. Míg azonban ő a kétféle jövő lehetősége között vergődik, az Elit tagjai pontosan tudják, hogy mit is akarnak - s egyre valószínűtlenebbnek tűnik, hogy Americának lehetősége nyílik választani...

A Párválasztó után nem volt kérdéses, hogy szeretném-e megvenni ezt a könyvet, csak annyiban, hogy mikor történjen ez meg. Úgy láttam, hogy már csak alig néhány helyen beszerezhető, ez nagyban megkönnyítette a döntést.
Nem bánom, gyönyörű a borító (újabban borítómániás lettem?), és a történet is szépen alakul, annak ellenére, hogy azt hittem, kevesebbet ad majd, mint az első rész. De nem, minimum ugyanolyan izgalmas volt, és bár még mindig Aspen felé húz a szívem, megértem, hogy nem könnyű dönteni a két fiú között. Maxon bekeményít, Aspen is a közelben van, közben meg ugye folyik a versengés a lányok közt, és a lázadók is egyre gyakrabban törnek be a palotába. Rettegve vártam, hogy Aspen és America lebukik-e a herceg előtt, de még nem... ó, várom a folytatást és azt, hogy ki kit és mit nyer meg a végén!

Értékelésem: 4,5/5.


Sherry Gammon: Szerethetetlen
Blogturné
Maxim, 2013
404 oldal
Elolvastam: 2013. december 24.

Fülszöveg:
A tizenhét éves Maggie Brown kiugró arccsontjával és karikás szemével a kábítószeres modellek mintapéldánya lehetne. Maggie problémáját azonban nem a drogok, hanem az anyja jelenti. A lány ráadásul egyre jobban belegabalyodik Seth Prescottba, az új srácba a suliban, és attól fél, hogy a fiú is cserben fogja hagyni, mint mindenki más. Seth Prescott a rendőrség beépített embereként került a Port Fare High iskolába, de munkája dacára beleszeret Maggie-be. Miközben Seth azon fáradozik, hogy a New York állambeli Port Fare-t megszálló szadista drogdílereket kifüstölje a kisvárosból, a hajsza halálosra fordul, és Maggie élete is veszélybe kerül. Seth és Maggie önmagukat is megismerik humorral tarkított, összetört szívekkel övezett, romantikus útjukon, és eközben a világuk mindörökre megváltozik.
Sherry Gammon első regénye, a Szerethetetlen egy trilógia első kötete. A sorozat az emberi szellem erejét és kitartását hirdeti és azt, hogy soha nem szabad feladni, különösen ha szerelemről van szó.

Azt hiszem, a fülszöveg alapján én jóval többet vártam ettől a könyvtől. Volt olyan, aki az Elakadó lélegzethez hasonlította, sőt, még viszonylag jobbnak is értékelte, én nem értek egyet ezzel. Persze, hasonló, itt is, ott is egy lány a főszereplő, aki nem olyan sorsot/életet érdemel, amilyet él.
De míg a másik könyvet szerettem, alig várom a folytatását, itt már hiteltelennek érzem a történetet és kevésnek. 
  • Egy huszonakárhány éves srác, aki beépített ügynök nem esik csak úgy hihetetlen nagy szerelembe egy tizenhét éves, drogosnak/anorexiásnak/betegnek/sajnálatra méltónak kinéző lányba, akinél az elején ráadásul simán kábítószerkereskedelmet látnak a háttérben. 
  • Egy ilyen ügynök sem lehet ennyire szívdöglesztő, nemhogy kettő-három, akik egy csapatban dolgoznak. (Eltekintve természetesen a Winchester testvérektől, de ők meg nem ügynökök, csak úgy tesznek. :) )
  • Ezek inkább keményfiúk lehetnek a való életben, el nem tudom képzelni, hogy így pátyolgatnak egy kislányt... és aztán életreszóló szerelem szövődik köztük.
Értékelésem: 3,5/5.


Samantha Shannon: Csontszüret
Blogturné
Athenaeum, 2013
524 oldal
Elolvastam: 2013. december 28.

Fülszöveg:
2059-ben járunk. A világ nagyvárosai a Scion erőszakszervezet befolyása alatt állnak. Paige Mahoney a londoni Hét Pecsét fedőnevű bűnüldöző szervnek dolgozik. Feltöri mások elméjét, és a gondolataikban kutat fontos információk, összeesküvési tervek után. Paige ugyanis egy álomjáró, akit miután letartóztatják, egy még sötétebb és gonoszabb erő keríti hatalmába, mint a Scion. Oxford több évszázada lekerült a térképről, azóta titkos börtönváros, ahol a legmegátalkodottabb bűnözőket tartják fogva egy idegen faj felügyelete alatt. A Rephaimok álomjárókat toboroznak a hadseregükbe. Paige mentora és kiképzőtisztje egy Warden nevű alak, aki mestere és egyben halálos ellensége is lesz. Ahhoz, hogy szabaduljon, be kell törnie Warden elméjébe, és felfedni a titkát. A The Bone Season trilógia, akár a Mátrix és Az éhezők viadala, korunk nagy sagája. A könyveket immár 24 országban magas előlegért vették meg a legjobb ifjúsági-fantasy kiadók, a történetből készülő filmet a Hobbit stábja készíti, akár az új Twilight is lehet belőle.

Utálom, hogy már mindent Az éhezők viadalához és az Alkonyathoz hasonlítanak. Utálom a "saga" szót. De ez a könyv nagyon tetszett. Ahogy elolvastam a könyvtári példányt, szépen elmentem a könyvesboltba és megvettem a sajátomat.
Nem tudok mást mondani róla, csak hogy gyönyörűen felépített jövő, érdekes képességek, hihetetlen lények, szerelmes vonzódás, izgalom, jaj, nagyon jó!
Leszek vagy 50 éves, mire megjelenik még a további 6 rész, de vevő leszek rá, az már biztos!

Értékelésem: 5/5.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése