2013. október 6., vasárnap

Federica Bosco: Szerelmem egy angyal

Libri, 2013
464 oldal
Elolvastam: 2013. október 6.

Fülszöveg:

Mia tizenhat éves, cinikus, lázadó, határozott, nem fél szembenézni a kihívásokkal, amit az iskola, az osztálytársak és az elvált szülők jelentenek. Viharos a kapcsolata az anyjával, aki mindennél jobban szereti őt, viszont pasiügyekben eléggé hasznavehetetlen. 

Mia, amióta az eszét tudja, egy dologra vágyik: hogy bekerüljön a londoni Royal Ballet Schoolba, a világ legnevesebb tánciskolájába. Csakhogy a felvételi vizsga kegyetlen, a tandíj pedig megfizethetetlen egy egyedülálló édesanyának. És csak hogy az élet még bonyolultabb legyen, a lány titokban őrülten szerelmes a legjobb barátnője bátyjába, Patrickba. A fiú annyira fantasztikus és különleges, hogy már-már nem is tűnik egyszerű halandónak, inkább egy angyalra hasonlít. 

Mia sosem hitt abban, hogy egyszer minden álma teljesülhet. Arra pedig pláne nem készült fel, hogy amit a sors egyszer már nekiajándékozott, azt el is veheti tőle.


Gyönyörű borító, fura tapintással. Ez volt az első benyomásom a könyvről. Pedig nézegettem már sokszor a könyvesboltban, hogy megvegyem-e, de nem rémlett, hogy ilyen rossz érzés lett volna fogdosni ezt a könyvet. Na mindegy, ezen a gondon túlléptem, elkezdtem olvasni. Az eleje még nem is volt vészes, csak nem igazán kötött le, mindenfelé kalandoztak a gondolataim, de ezt annak tudtam be, hogy ugye ledaráltam egymás után az összes Szent Johanna Gimit, úgyhogy kicsit még mindig Cortez és Reni világában léteztem. De ahogy haladtam az olvasással, akkor sem lett jobb a helyzet. Rohadtul idegesített az egész. De vegyük szépen sorjában...

Idegesített az anyuka és Mia kapcsolata. Szerencsére az én szüleim nem váltak el, úgyhogy ilyesféle tapasztalataim nincsenek, de szerintem a válás nem mentség egyébként sem semmire. Attól, hogy a szülők elválnak, a gyerek és a szülők maradhatnak normálisak. De itt nem. Az egyik azért hisztizik, mert nem bírja felfogni, hogy a drága iskolához nincs meg a megfelelő anyagi háttér, és a nagy büdös semmiből sehogy sem lehet előteremteni azt a lóvét. (Pedig azért, ha valakinek ez minden vágya, akkor valahogy megpróbálhat kompromisszumot kötni, elmehet dolgozni is, létezik diákmunka, és még eladogathat néhány kacatot is, amire már úgysincs szüksége. Talán ha Mia normálisan próbált volna erről tárgyalni az anyjával, és ha az anyja is normálisan gondolkozott volna, valahogy szerintem találhattak volna megoldást. Ott a nagymama, akivel végre ki lehetne békülni, és hitel is létezik, mint tudjuk.) A másik meg azért hisztizik, mert úgy tűnik, nem is akar segíteni a lányának, és azért, mert ő nem csinálhatta azt, amit szeretett volna, ezért a lánya se csinálja. Egyébként meg kiskora óta nem is látta táncolni, nem érti, hogy neki a tánc az élete, és annyira nagyon nem is igyekszik minden tőle telhetőt megtenni azért, hogy esetleg a gyerek az álmait valóra válthassa.

Idegesített Nina, a barátnő. Ez nem barátnő, na. Inkább csak kihasználja Miát, amikor neki szüksége van rá, akkor legyen ott, de mindig és azonnal ám, mert különben sértődés van. Aztán tessék. (SPOILER lehet: ) Utána meg egy olyan apróságért haragszik meg, mert az állítólagos legjobb barátnője és a bátyja egymásba szerettek és neki nem szóltak? Hiszen még nagyon elmondani sem volt mit, alig történt valami. Dedós egy viselkedés ez. Egy felnőtt emberről és egy lányról van szó, hát hadd döntsék már el ők, hogy szeretik-e egymást vagy sem. Nem hiszem, hogy ebbe beleszólása lehet bárkinek is. A végén meg aztán már szidtam, mint a bokrot, azért, amit ott művelt, már minimum egy fejberúgást érdemelt volna. 

Jaj és hát Patrick, az Angyal... te jó ég! Ilyen egy nyámnyila figurát... Egyfolytában csak azt hajtogatja, hogy "itt vagyok veled, Kicsim, Kincsem, segítek, mindig melletted leszek, hiányzol, szeretlek" stb., stb. Szerintem túl hirtelen jött ez a nagy szerelem nála, így aztán igazán hiteltelennek tartom. Egy felnőtt srác nem habarodik bele csak úgy hipp-hopp egy lányba, akit addig szinte testvéreként tartott számon, nem? Vagy de? Az egyik pillanatban még semmi különös nem volt, nem mutatott Miával kapcsolatban érzelmeket, de aztán meg már ő a nagy hősszerelmes. Mintha kimaradt volna egy kis rész, amikor találkoznak, beszélgetnek, rájön ő is, hogy vonzódik Miához, de nem lép, mert fosik, hogy Mia nem akarja, mert nem úgy néz rá, de aztán kiderül, hogy mégis és akkor jön a nagy összeborulás. 

Nem bosszankodom tovább. Aki akarja, olvassa el, mert az biztos, hogy haladni jól lehet vele és egyszer érdemes átrágni magunkat rajta. A folytatást is elolvasom majd, kíváncsi vagyok, hogy ebből mit hoznak ki a következő részben, de ha ott is lefejelem az asztalt az idegesítő hülyeségek, nyavalygások miatt, akkor feladom. Ezt meg most szépen visszaviszem a könyvtárba.

Értékelésem: 3/5.

A Szent Johanna Gimi 5-8.

Ciceró, 2011; 2012; 2013
Elolvastam: 2013. szeptember 29 - október 4. között

"– Oké. Szóval. Uhh. A tünetek alapján biztos, hogy… nekem… jaj. Szóval prosztatagyulladásom van – mondta ki. Én mosolyogva a szám elé kaptam a kezem, Kinga pedig lehunyt szemmel egyszerűen megfejelte a mosdó csempéjét. Egymás után háromszor. – Virág… – kezdtem óvatosan, nehogy megsértsem. – Neked nincs prosztatagyulladásod. Nem lehet – mondtam türelmesen.
– Hogyhogy? A Google szerint tutira az van.
– Lány vagy. Nincs prosztatád – néztem rá kedvesen. Virág összeráncolt szemöldökkel töprengett, aztán, amikor tudatosult benne, hogy nem az a baja, szinte kivirult.
– De jóóó. Mer' elég rosszul hangzott – mondta."

"-Megkaptad a videókat?
- Igen, azért ugrálok - magyarázkodtam, remélve, hogy nem gondolja, hogy "csak úgy, minden ok nélkül" viselkedem így.
- Na, jó, hagylak ugrálni. Reggel - köszönt el, én pedig hirtelen felindulásból beléptem msn-re, hátha. És igen. Virág online volt, úgyhogy azonnal videohívást indítottam.
- Sziaaa! - integetett bele a kamerába.
- Van kedved boldogan ugrálni? - kérdeztem csak úgy, minden bevezetés nélkül. Virág az a lány, aki egy ilyen kérdésre abszolút nem reagál furcsán. Felállt a gépe elől, felmászott az ágyára, és ugrálni kezdett."

Fülszöveg (az utolsó részé):
Négy év, amit nem felejtesz el.
"Okos kis könyv ez, elindult a saját útjára. Én pedig most magára hagyom, elengedem, hiszen én azt hiszem, mindent megtettem, amit lehetett, mindent úgy írtam, ahogy szerettem volna, most pedig elégedett vagyok az eredménnyel, mert tudom, én a kezdetek kezdetén valami ilyesmit akartam a végére. Nem egy finálét, elcsépelt ömlengést vagy túlcsavart szálakat. Úgy érzem, ez a sorozat az egyszerűségével nyerte el mindazt, amit elnyert, én pedig végig tartottam magam ahhoz az elvemhez, miszerint ez csak egy sztori egy hétköznapi lányról, A FIÚRÓL (csupa nagybetűvel), a tanulásról, a barátairól, a családjáról, az életéről meg úgy általában, a Szent Johanna gimiről". (Leiner Laura)

Ezúton hivatalosan is Szent Johanna Gimi rajongóvá nyilvánítom magam. Nyilván nem fogok visongva ugrálni, ha valahol találkozók, dedikálások, akármik vannak, sem I Love Cortez pólóban és/vagy kitűzővel feszíteni... (Felnőtt nő, ugye, elméletileg...) Viszont az biztos, hogy valahogy megszerzem magamnak az egész sorozatot, mert csak könyvtári, szétesőfélben lévő példányok jutottak. Pedig kell itthonra saját, hogy bármikor könnyezve, bepisilésig röhöghessek, ha sz.rul érzem magam és a béka segge is túl magasan van.

Az elmúlt néhány hét alatt minden szabad percem a Szent Johanna Gimi olvasásával telt, a fennmaradó időben pedig azon kattogtam, hogy most azonnal folytatni akarom, csak már hadd üljek le öt-tíz percre. Villámgyorsan olvastam, minél előbb akartam tudni mindent, hogy Reniék összejönnek-e, hogy Virág milyen újabb hülyeségeket csinál, amin vinnyoghatok, hogy a Ricsivel való kapcsolata hogyan alakul, leérettségizik-e mindenki, ki milyen pályát választ magának, stb. Szerettem volna egy ilyen osztályt magamnak. Egy Virágot, Kingát, Ricsit, Cortezt mindenképp!

Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy hogy a retekbe lehet ilyen jó könyvet összehozni, egy lány/osztály hétköznapjairól. De nemhogy egy jót, nyolcat. Sorozatot. Egy pillanatig nem éreztem azt, hogy na, most már azért elég, unalmas, sőt... Minden tiszteletem, tényleg! 
Kedvenc könyvvé vált, az biztos. Ahogy befejeztem az utolsó részt, kicsit el is szomorodtam, hogy vége... és ahogy a számomra nagyon, igazán nagyon jó könyveknél lenni szokott, elfogott az a fura érzés, hogy most akkor hogyan tovább, mit olvassak... de most még semmi sem annyira jó. :(

Értékelésem: 5/5.

2013. szeptember 30., hétfő

Könyvstop

Ezt is megértük. Szerintem évek óta nem fordult elő az, hogy ne vegyek legalább egy, de inkább több könyvet egy hónapban. Most viszont sajnos vissza kellett fognom magam, nem állunk úgy anyagilag, hogy beleférjen még a könyvvásárlás is. Ezért egyelőre csak fáj a szívem és szomorkodva figyelem, ki milyen csodákat gyűjtögetett az elmúlt hónapokban. Én sem szeptemberben, sem augusztusban nem vásároltam könyvet. Még csere sem volt igazán, talán egy-kettő, úgyhogy egyedül a könyvtári olvasmányaim száma mutat erőteljesen növekvő tendenciát.

Utoljára még a Könyvmolyképző akcióban, illetve az Alexandra nagy nyári akciójában (meg még innen onnan akciósan) szereztem be néhány könyvet, ezeket.
Három mesekönyvet is sikerült összeszednem:
- Múmin és az állatok
- Napsütötte Múminvölgy
- Vitkolczi Ildikó: Walter, a falra festett sárkány

Tehát olvasnivaló az folyamatosan van bőven, csak mindig kell az újabb és újabb, tök nehéz megállni, hogy ne vegyek meg minden olyat, ami jónak tűnik. Ilyenkor mondjuk nincs túl nagy választási lehetőség, ha nincs rá pénz, akkor nincs vásárlás. :) (Ja, és amúgy a könyvtárba való beiratkozásom nagy ötlet volt évekkel ezelőtt, mert sok olyan könyvet olvastam már onnan, amit egyébként megvettem volna, mert érdekelt, viszont nem volt túl jó és így rettentő sok pénzt spóroltam meg...)

Most azonban a kislányom elkezdte a bölcsődét, én hamarosan (pár napon belül) megyek vissza dolgozni, úgyhogy már előre dörzsölöm a tenyerem, válogatok, hogy mik azok, amiket mindenképp a polcomon akarok látni. Már két előrendelést is leadtam, az alábbi könyvekre, egyelőre talán ezeknek a megjelenését várom leginkább.

Jamie McGuire: Veszedelmes sorscsapás 

488 oldal

Várható megjelenés: 2013. október 15., Maxim Kiadó

A Gyönyörű sorscsapást olvastam, az egyik kedvenc könyvemmé is vált hirtelen, beleszerettem Travis-be, tehát nem volt kérdés, hogy a második részre is azonnal vevő leszek. Szeretem az olyat, amikor a másik főszereplő fejébe, gondolataiba is bele lehet látni...


Rebecca Donovan: Elakadó lélegzet

496 oldal

Várható megjelenés: 2013. október 1., Maxim Kiadó

Ez a könyv is nagyon érdekesnek ígérkezik, eddig csak jókat hallottam róla. Szerelem, családon belüli erőszak, meglátjuk... Az egyetlen problémám, hogy ez is trilógia, mint lassan már szinte minden, én meg győzzem pénztárcaügyileg. És mivel ugye sok Szent Johanna Gimit olvasok: "Ajj már."

Gyönyörű borítók, a terjedelem is megfelelőnek tűnik, nem egy vékonyka kis könyv egyik sem, az áruk sem vészes. Nagyon várom mindkettőt. (És még mennyit ezeken kívül...)

2013. szeptember 29., vasárnap

A Szent Johanna Gimi 1-4.

Ciceró, 2010; 2011

Elolvastam: 2013. szeptember 16-29. között

"A lepkéim, akik tavaly szeptemberben döntöttek úgy, hogy beköltöznek a gyomromba, azonnal vadul csapkodni kezdtek, közben meg azon agyaltam, hogy a lepkék miért nem alszanak téli álmot? Hülye gondolatok."

"Van, hogy ezek a dolgok összejönnek, és úgy érezzük, egyedül vagyunk. Majd elmúlik és minden visszaáll a régi kerékvágásba."

"A szülők álma egy Arnold típusú fiú a lányuknak. A lányok álma azonban mindig a Cortez-féle srác. Ez van, az élet nem fair, és rengeteg a mazochista."

Fülszöveg (1. részé):

Új magyar ifjúsági könyvsorozat nyolc kötetben a nagyon tehetséges fiatal szerző tollából! Ha elkezded, biztosan nem tudod majd letenni!!! Tuti, hogy függővé válsz! Egy sorozat a való életről. Egy sorozat, amely itt és most játszódik. Egy gimi, ahová mindenki szívesen járna. Srácok, akik olyanok, mint te és mégis mások. A történet rólad is szól!

Fiatalon baromi jó az élet, ahogy ez a könyv is ezt tükrözi számomra. – Barnee (Idiot Side). 

Egy kicsit mindannyian magunkra ismerhetünk a sorok között. – Rami 
Mindig is kedveltem a hiteles szerzőket, akik az életből merítenek. – AFC Tomi 
Aki esetleg eddig nem szeretett olvasni, annak mindenképpen ajánlom a figyelmébe. Áttörés lesz! – Barbee

http://www.szentjohannagimi.hu/

Valamiért mindig a könyvtár kamaszoknak szóló részénél kezdem a kutakodást. Nemrég épp bent volt A Szent Johanna Gimi első része. Gondoltam, egye fene, annyian istenítik, csak beleolvasok már, mi ez az őrület. Elolvastam a fülszöveget, az egy kicsit elbizonytalanított, elég gyatrának tartom, meg ezektől az ajánlásoktól is megrettentem egy kicsit, azért nem az én világom ez az egész, na.

Nos, kérem, 32 éves vagyok, de ilyet én még nem pipáltam. Annyira rákattantam, hogy gyakorlatilag azóta egyhuzamban olvasom a sorozat részeit, ezzel álmodom, alig várom, hogy legyen egy kis időm olvasni, egyszerűen megőrültem. Egyetlen egy sorozat volt, ami ellen hasonlóan tiltakoztam az elején, ez pedig a Harry Potter volt. Úgy tűnik, hasonlóan alakul a kapcsolatom a Szent Johanna Gimivel is, mint Potterékkel, csak úgy falom a sorokat. Bár most talán annyival "rosszabb" a helyzet, hogy már minden rész megjelent, nem kell fél-1 évet várnom arra, hogy elolvashassam a következőt, így egymás után olvasva olyan, mintha ott lennék velük, teljesen beleépültem már az eseményekbe.

Az egész osztály fantasztikus, annyira jó figurák ezek, hogy az valami hihetetlen. Az egyik kedvencem Virág, ez egyértelmű, annyira sötét, hogy olyan már nincs is, de a beszólásain meghalok, annyira vicces. Tetszik, ahogyan változik, és az is, hogy mennyire Reni mellett áll!
Reni is nagyon szeretnivaló, hasonlíthatnám magamhoz, de ez csak annyiban igaz, hogy én is a nyomik felé húztam/tartoztam, csak nem voltam ennyire jó tanuló. Viszont volt Cortezem nekem is, kinek ne lett volna? Nem is egy. Csak nekem mindig plátóiak maradtak ezek a dolgok....
Ahogy befejeztem ezt a négy részt, olvasgattam véleményeket róla, de van, amit nem értek. Sokat nyavalyog Reni? Hallottatok volna engem. :) Teljesen normális, visszahúzódó, szerelmes lányként viselkedik, aki el sem tudja képzelni, hogy az iskola legmenőbb srácának kellhetne. Ugyan van már olyan, amikor legszívesebben ráüvöltenék, hogy vegye észre már, amit kellene, Cortez szintén, összezárnám őket valami kis lukba, hogy rendezzék le a dolgaikat. Remélem, ez is megtörténik hamarosan, mert annyira nagyon drukkolok nekik, hogy még Arnoldot is megutáltam. :) 
Cortez... róla mit mondjak? Csak nem fogok beleszerelmesedni, az azért már mégiscsak túlzás lenne. :) Viszont imádom őt is, Ricsit is. Egyik sem az álompasim, de ennyi idősen azok lettek volna.

És hát ez:

"- Fáj! - zokogtam eléggé artikulálatlanul, és mivel képtelen voltam többet mondani, a mellkasomra tettem a kezem. Úgy éreztem, hogy beszakadt, még levegőt is nehezen kaptam."

Itt már azért be kell vallanom, potyogtak a könnyeim (egyébként hangosan fel szoktam röhögni, olyan jó poénok vannak a könyvben). Mert van az úgy, hogy valaki annyira bánt, hogy úgy fáj, mintha kalapáccsal ütögetnék a mellkasod, összeszorul a szíved, levegőt sem kapsz és úgy érzed, mintha a fájdalom belülről égetné szét a tested. Ezt mondjuk már kicsit idősebb fejjel éltem át többször, de így is - úgy is rohadt egy érzés. 

Szóval, nekem ez a könyv(sorozat) igenis tetszik, kétszer annyi idősen is, mint ahány éves fiatalokról szól. Élőben valószínűleg nem bírnám elviselni ezt a bagázst, de nagyon jó olvasni róluk. Akkor is, ha semmi különös nem történik, csak egy lány írja a naplóját a vele történtekről, az átélt dolgokról. Mert mindenki átéli, így vagy úgy. Akár a nyomik, akár a menők oldaláról. És épp ezért ügyes Leiner Laura, mert olyat írt, teljesen normális, hétköznapi nyelven, nem bénán megfogalmazva, összecsapva, amit egy ilyen korombeli felnőtt (?) nő is rajongva olvas. És még ismerem is a zenéket, amiket említ, a filmeket, filmsorozatokat, a facebook-ot, az iwiw-et, a twitter-t, a moly.hu-t, de még a teveklubot is. :)

Értékelésem a négy részre: 5/5. Folytatom tovább!

"I don't care if it hurts
I want to have control
I want a perfect body
I want a perfect soul
I want you to notice when I'm not around
You're so fucking special
I wish I was special"





2013. augusztus 22., csütörtök

Hidasi Judit: Kilenc

Gabo, 2012
304 oldal
Elolvastam: 2013. augusztus 20.

" A közös lakás csendje olyan hangos lett, hogy időnként azt képzeltem, egy légkalapács dolgozik a felettem lévő emeleten.
Az élet zajai hiányoztak. A reggeli csörömpölés, ahogy nyitja az ajtót, amikor tiszta pólót keres a szekrényben, vagy amikor megcsinálja a vacsorát.
Én egyedül nem tudok kettő lenni.Egyedül nem tudok "mi" lenni."

Fülszöveg:
Kilenc név egy listán.
Kilenc színészé, akiknek az aláírására szükség van egy színdarab bemutatásához.
A feladat: megtalálni ezt a kilenc embert és rábeszélni őket, hogy írják alá a szerződést. Erre kap Pircsi két hetet megbízójától, a híres és titokzatos rendezőtől, Dénestől, aki nem sokat árul el a darabról, de annyit igen, hogy Kovács Vera írta.
Pircsi épp ráér, munkája nincs, a barátja Afrikában, naná, hogy elvállalja a lehetetlent. Véletlen segítsége is akad, mindjárt kettő: Lulu, az állásából épp elbocsátott, kicsit lökött barátnő, és Attila, a váratlanul előkerült volt barát.
Így hát hárman vágnak neki a nagy utazásnak. Az első színésznőt könnyen megtalálják, hisz tudják, hol forgat Erdős Mária…

Megint egy könyv, ami könyvtári, ami nem váltotta be az eredeti tervet, hogy elolvasom, visszaviszem, élek tovább boldogan nélküle. 
Megint Hidasi Judit, aki úgy ír meg egy történetet, hogy semmi közöm a szereplőkhöz, de akár rólam is írhatta volna. És pontosan ez az, amivel simán, bármikor meg tud nyerni magának. Ahogy és amit ír, az nekem vicces, de azért mélyen legbelül csak felüti fejét bennem a szomorúság. Ugyan nem értem, miért, de ez így akkor is megfelel.

"Az éjjel természetesen egy szemhunyásnyit sem aludtam. Mint minden rendes neurotikus nőszemély, én is az elmúlt kapcsolataimon merengtem. Időnként félálomba zuhanva, majd dobogó szívvel felébredve."

Nyilván ez nem csak rám vonatkoztatható, ahogy az alábbiak sem, de mégis olyan jó érzés ilyenekről olvasni. Most egyelőre ott tartok, hogy olyan gondolatokat és olyan jól tálalva fogalmazott meg, már megint, hogy gyakorlatilag vigyorgok és bólogatok és utálok, fájok, szerelmes vagyok, belehalok, gyűlölök, megbocsátok, boldog vagyok és fiatalnak, öregnek is érzem magam egyszerre. 

"Nem tettem fogadalmat, hogy megjavulok és nem fogok bulizni, ha van alkalom, most is ugyanúgy megy ez nekem, tudok és szeretek is hajnalig táncolni. De mint mindenben, egy idő után a táncparketten is át kell adni a helyet a fiataloknak. 
A fesztiválosdi még oké, de a legtöbb szórakozóhelyen már öregnek számítok. És ez nagyjából rendjén is van így. Az egy másik dolog, hogy ha tizenhat évesen ilyen szerkóban tévedtem volna le egy diszkóba, apám tutira hókon vágott volna.
Persze lehet, hogy ez megint csak az elveszett ifjúságom siratása. Ami persze egyáltalán nem veszett el, megéltem, megcsócsáltam alaposan, talán jobban is, mint a többiek, és egyszer csak eljött az idő, hogy már nem vágytam rá.
Bár, aki rocker, mindig rocker marad."

A fülszöveg ismét leír nagyjából mindent, legalábbis ugye az első színészig, Erdős Máriáig. Innentől meg már mások írtak le mindent különböző blogokban, úgyhogy én ezt most kihagynám. A könyv szereplőiről leírás és a kilenc személy, akinek az aláírására szükség van, olvasható Hidasi Judit oldalán.

Az Április út olyan magasra tette nálam a mércét, hogy féltem attól, hogy ez már nem ér fel olyan szintre. Pedig majdnem! Nem vagyok csalódott, élvezettel olvastam és várok valamiféle folytatást, minél hamarabb, ha lehet! :)
Ezen kívül még annyit tennék hozzá, hogy talán lehetett volna nehezebb megtalálni a kilenc színészt, lehetett volna kicsit nehézkesebb ez az egész út, amit a szereplők megtettek, túl könnyen és gyorsan jött minden, a megoldásokkal együtt. Szerettem volna még tovább olvasni, jobban belemélyedni a részletekbe. 
Azért felmerült néhány kérdés, amire jó lenne tudni a választ:
- Erdős Mária és Kovács Vera bibije végül kiderült és csak én olvastam figyelmetlenül? 
- Mi oka volt Dénesnek arra, hogy így rendezze a dolgokat? Csak annyi, hogy segíteni akart Pirosnak magára találni?
- Vajon ezekből a történetekből mennyi az, ami Hidasi Judit saját életéből, élményeiből került a könyvbe? 

Szóval, ugyan ez a könyv nem jutott be a kiemelt kedvenceim közé, mégis nagyon tetszett és egyelőre hiányzik az Április út mellől, a könyvespolcomról. Mindenképp ott a helye. Bízom abban, hogy a folytatás is megszületik majd valamikor, és szépen összefogja az eddigi két különböző történetet.


Értékelésem: 4/5. 

2013. augusztus 21., szerda

Egyszer volt...

Pocket Books, 2010
247 oldal
Elolvastam: 2013. augusztus 12.

" Yet the one thing I realized as Lisa and I retraced the arc of our lives is that no matter what happened, we never, ever gave up - on each other, or on our dreams. I'm far from perfect, and I've made a lot of mistakes in my life. But that's one thing we both got right, and it's the one thing that's keeping me going today."

Fülszöveg:
In a career spanning more than thirty years, Patrick Swayze has made a name for himself on the stage, the screen, and television. Known for his versatility, passion and fearlessness, he's become one of the world's most beloved actors.

But in February 2008, Patrick announced he had been diagnosed with stage IV pancreatic cancer. Always a fighter, he refused to let the disease bring him to his knees, and his bravery has inspired both his legion of fans and cancer patients everywhere. In this memoir, written with wisdom and heart, Patrick recounts much more than his bout with cancer. In vivid detail, he describes his Texas upbringing, his personal struggles, his rise to fame, his commercial breakthroughs in Dirty Dancing and Ghost, and the soul mate who's stood by his side through it all: his wife, writer and director Lisa Niemi.

This book proves that life shouldn't be lived as a series of endings, but rather as the beginning of greater strength and love.

Egyszer volt egy kislány, aki megnézte a Dirty Dancing c. filmet és szépen megtetszett neki a férfi főszereplő. A filmet többször (milliószor?) megnézte újra, majd sorban tovább szinte az összeset, amiben ez a színész játszott. A kislány felnőtt, a férfi megöregedett, beteg lett és meghalt, de a gyerekkori plátói, rajongó szerelem továbbra is megmaradt. Hát így történt.

Nehéz ilyenkor megszólalni. Örülök, hogy elolvashattam ezt a könyvet, annak azonban nem, hogy egyáltalán meg kellett születnie… Mert talán ha nem így hozza a sors, akkor ez a könyv meg sem íródik, vagy legalábbis nem így, hogy olvasás közben mardos a szomorúság. 
A könyv Patrick Swayze és felesége, Lisa előszavával kezdődik. Ezután Patrické a főszerep, az ő elbeszélésében ismerjük meg életét, jó és rossz időszakait, a sok nehézséget, amivel szembe kellett néznie, a sportolói, a táncos és színészi karriert, a filmeket, amik hírnevet hoztak neki és a betegséget, ami végül elszakította őt az élők sorából.

Jó volt arról olvasni, hogy egy-egy ilyen filmforgatásnál mi állt a háttérben, kivel milyen volt együtt dolgozni,  jó volt nézegetni a képeket és egyébként is, jó volt belelátni ebbe a nehéz, kemény, de végletekig kitartó életbe. Mert ez az volt. A sok kudarc, sok nehézség és kilátástalan helyzet ellenére ez az ember megmaradt olyannak, aki soha, de soha nem adta fel. Sokan tanulhatnánk tőle...
Annak is örülök, hogy nem egy száraz, hagyományos önéletrajz ez, hanem őszinte írás, saját szavakkal, gondolatokkal. 

Továbbra is fenntartom, hogy imádom, most talán mindent elolvasva, még inkább, mint eddig.

Egyébként sajnos elég ritkán olvasok angolul könyvet, valahogy mindig rettegek tőle... Mert azért mégsem ugyanaz, mint amikor filmeket nézek eredeti hanggal, magyar vagy angol felirattal. De ha nincs más választás, mert a könyv magyarul nem jelent meg, én viszont kibírhatatlan vágyat érzek, hogy elolvassam, akkor belevágok. Persze általában nem bánom meg, és rá kell jönnöm, hogy ugyan már rég volt az a nyelvvizsga, a nyelvtudás is szinte kárba veszett, az olvasás legalább még megy. :) Nagy öröm ez, mert így kerülhetett ez a könyv az életembe és a polcomra. És ott is marad.





Értékelésem: 5/5. 

2013. augusztus 2., péntek

Lakatos Levente: Bomlás

Ulpius, 2013
442 oldal
Elolvastam: 2013. augusztus 1.

"Fel kell fedezned a szexualitásodat, különben soha nem teljesedsz ki. Nem tudhatod, mi a jó, amíg szépen, sorban ki nem próbálod mindazt, ami titkon izgatja a fantáziádat."

"Talán igaz a közhely, miszerint soha nem tudhatod, mi rejtezik embertársaid lelke mélyén. Bármikor érhetnek meglepetések – és ezáltal súlyos csalódások."

Fülszöveg:
Kalandozások a szexuális tabuk és sokkoló gyilkosságok világában. Egy feltörekvő írónő és egy férfi prostituált bizarr munkakapcsolata. Hol a határvonal a túlfűtött szenvedély és az abnormalitás között? Élvezhető-e a megalázottság? Mi történik a felső tízezer asszonyaival a hotelszobák zárt ajtajai mögött? Az események középpontjában a sikeres kriminálpszichológus, dr. Lengyel áll, akinek amellett, hogy egyszerre két gyilkossági ügyet kell megoldania, meg kell küzdenie élete egyetlen, ám csillapíthatatlan démonával: a szexuális vággyal. Az amerikai erotikus thrillerek erős idegzetű rajongói véres és buja regényt kapnak kézhez, modern mesét szexről és halálról - szigorúan 18 év feletti olvasóknak.

Na, ha én írni tudnék, hasonló könyvet szeretnék összehozni. Igazán nagyon kedvelem a perverz (pszicho)thrillereket, már ha van ilyen műfaj. (Amúgy nem vagyok ám egy beteg alak. :) ) És ez a könyv teljesen megfelel ennek a kategóriának. 

Már a csapból is ez folyt mostanság, úgyhogy gondolom mindenki találkozott a könyvvel a könyvesboltokban, az Ulpius facebook oldalán, könyvmolyok blogján, egyéb helyeken. Alig vártam már, hogy olvashassam, bár az első részt kicsit már nehezen idézem vissza magamban.
Álljon itt tehát először is az a pár sor, amit a Loveclub-ról írtam (3,5 pontra értékeltem egyébként):
"A bestseller megnevezést ugyan egy kicsit túlzásnak tartom (sőt, nem is értem, miért kell már rögtön a könyv megjelenésekor ráírni, hogy „bestseller” – hisz még ki tudja, mi lesz belőle) és örülök, hogy könyvtárban jutottam hozzá, de amúgy a könyv teljesen rendben van. Viszonylag ritkán olvasok magyar íróktól (vagy túl sokat külföldiektől?), és talán pont ennek köszönhető, hogy furcsának éreztem a magyar neveket, helyszíneket. Mindez angol nevekkel simán sokkal élvezhetőbb lett volna, de ez már legyen az én problémám. Mindenesetre nekem azért tetszett, fogok még olvasni Lakatos Leventétől, azt hiszem."
Ez volt tavaly márciusban. És igen, betartottam a szavam, olvastam Lakatos Leventétől, lassan már mondhatom, hogy mindent, hiszen csak a Legyél sikeres fiatal! c. könyvét hagytam ki. Viszont eddig ez nyerte el leginkább a tetszésemet. (Azt azonban még hozzátenném, hogy megdöbbenve láttam, hogy a könyvek megjelentek új borítóval. Miért?? Mi volt a gond az eredetivel?)
Most is az a véleményem, hogy sokkal, de sokkal jobb lett volna, ha a történet nem Magyarországon játszódik és a szereplők sem magyarok. Legalábbis nekem úgy jobban tetszett volna. De ha ezen túllépek, azt mondhatom, hogy megfelelően izgalmas, szövevényes és beteg történetet olvashattam. Annyi szálon fut a történet, hogy sokszor azt sem tudtam, éppen melyikről olvasok... jól belemerültem az izgalmakba, a végén meg azért kapkodtam a fejem, mert ahogy felocsúdtam, hirtelen halvány gőzöm nem volt, ki az a Bettina. :)
Az elején egyébként azt hittem, simán Florian lesz a kedvencem, meg is döbbentem, mikor megtalálták azt a holttestet, még meg is sajnáltam őt. :) Aztán ahogy haladtam tovább a történettel, Szilvia regényét olvasva már egyre inkább taszított ez az ember. Amúgy sem igazán vagyok kibékülve a vallásos dolgokkal, de ez ilyen formában már tényleg erős, ha valaki ennyire nagyon megszállott, démonok meg a Sátán megmiegymás.
Valószínűleg a sok olvasótól eltérően én nem szerettem bele dr. Lengyelbe. Háhá. Végre büszkén mondhatom, hogy megúsztam egy könyvet szerelembe esés nélkül! Az a helyzet, hogy szívesen látnék egy képet arról, hogy az író hogyan képzelte el ezt a figurát, kihez hasonlítja gondolatban. Mert itt egy 29 éves fiatalemberről van szó, akit akármennyire is próbálom, nem tudom magam elé képzelni. Illetve de, de nem akarom, mert egy vénember képe lebeg a szemem előtt, mint kriminálpszichológus...

Kedves Levente, ha olvasod ezt! Csak így tovább, jó úton haladsz és felfelé! A könyveid egyre jobbak,  érdekesebbek szerintem. De kérlek, dr. Lengyel süllyedjen már majd egy kicsit bele a mocsokba és a beteges vágyaiba! :) (És hadd tudjam meg, kihez kell hasonlítanom magamban... )

Értékelésem: 4/5. (És csak azért, mert az 4,5-5 egyelőre ebben a kategóriában Karin Slaughter-é.)

Ja, és még valami... nem tudom megindokolni, hogy miért, de a könyvet olvasva folyton ez a dal járt az agyamban. Szerintem semmilyen módon nem kapcsolódik a könyvhöz, nem is értem, honnan jött, de mégis:
Lehet, hogy dr. Lengyel ilyen? :)