Vigyázat, csak 18 éven felülieknek!!!
Margaux Fragoso: Csak ha te is akarod
Nyitott Könyvműhely, 2011
398 oldal
Elolvastam: 2013. február 18.
Fülszöveg:
Margaux Fragoso torokszorítóan őszinte visszaemlékezésében elmeséli, hogyan hálózta be kisgyerekként egy férfi, és hogyan tartotta a markában 15 éven keresztül. 7 éves korában, egy uszodában találkozott először Peter Currannel. A férfi, aki ekkor 51 éves volt, nagyon kedvesen bánt vele, és meghívta a kislányt édesanyjával együtt a házába. Ezzel vette kezdetét viszonyuk, aminek végül a férfi öngyilkossága vetett véget. A kislány számára a férfi otthona egy egzotikus állatokkal teli mesebirodalomnak tűnt, ahol menedékre lelt az otthoni pokol elől: anyja szinte állandóan pszichiátriai kezelés alatt állt, apja pedig alkoholista volt. A szexuális visszaélések csak egy idő után kezdődtek, míg végül eljutottak a születésnapi ajándéknak nevezett aktusig. Curran elrabolta a lány fél életét. Az elszakadás iránti vágy végig tetten érhető Fragoso elemi erejű könyvében. Saját naplója és a férfi hátrahagyott levelei, fényképei és feljegyzései segítségével zavarba ejtő részletességgel, mégis lírai hangvételben idézi fel az átélt szexuális és pszichikai visszaéléseket. Margaux Fragoso nemrég szerezte meg PhD fokozatát a Binghamton Egyetemen angol irodalomból. Már számos verse és novellája jelent meg különböző irodalmi lapokban, többek között a The Literary Review és a Barrow Street hasábjain. Első könyve, a Csak ha te is akarod eddig 23 országban jelent meg és mindenhol óriási vihart kavart.
Margaux Fragoso torokszorítóan őszinte visszaemlékezésében elmeséli, hogyan hálózta be kisgyerekként egy férfi, és hogyan tartotta a markában 15 éven keresztül. 7 éves korában, egy uszodában találkozott először Peter Currannel. A férfi, aki ekkor 51 éves volt, nagyon kedvesen bánt vele, és meghívta a kislányt édesanyjával együtt a házába. Ezzel vette kezdetét viszonyuk, aminek végül a férfi öngyilkossága vetett véget. A kislány számára a férfi otthona egy egzotikus állatokkal teli mesebirodalomnak tűnt, ahol menedékre lelt az otthoni pokol elől: anyja szinte állandóan pszichiátriai kezelés alatt állt, apja pedig alkoholista volt. A szexuális visszaélések csak egy idő után kezdődtek, míg végül eljutottak a születésnapi ajándéknak nevezett aktusig. Curran elrabolta a lány fél életét. Az elszakadás iránti vágy végig tetten érhető Fragoso elemi erejű könyvében. Saját naplója és a férfi hátrahagyott levelei, fényképei és feljegyzései segítségével zavarba ejtő részletességgel, mégis lírai hangvételben idézi fel az átélt szexuális és pszichikai visszaéléseket. Margaux Fragoso nemrég szerezte meg PhD fokozatát a Binghamton Egyetemen angol irodalomból. Már számos verse és novellája jelent meg különböző irodalmi lapokban, többek között a The Literary Review és a Barrow Street hasábjain. Első könyve, a Csak ha te is akarod eddig 23 országban jelent meg és mindenhol óriási vihart kavart.
Amikor befejeztem a könyvet, nem tudtam, hogy egyáltalán szokás-e ilyet értékelni és ha igen, akkor hogyan? 5/5 vagy 0/5 a téma miatt? Végül az alapján született meg a döntésem, hogy nagyon jól megírta a könyvet, értelmesen, érdekesen, nem nyavalygósan, nem idegesítően. Az, hogy igaz történet, hogy ez megtörtént Margaux-val, és megtörténhet/történik mással, az már borzasztó. Undorító, beteg dolog, sosem fogom megérteni, de még megsajnálni sem a Peter-féléket.
Értékelésem 5/5.
Könyvfakasztó, 2008
280 oldal
Elolvastam: 2013. február 23.
Fülszöveg:
Sophie már csecsemő korától nevelőszülőkkel élt. Jólétben, békében, boldogan – amíg csak meg nem jött a havi vérzése. Ettől kezdve ugyanis nevelőapja, a „Papa” a nemi rabszolgájának tekintette. Sophie egyetlen utat látott a menekvésre: elkezdte magát rendszeresen vagdalni zsilettpengével. Az önbántalmazás idővel szenvedélyévé vált; sokáig még azután sem tudta abbahagyni, hogy az angol szamaritánus egylet segítségével egy pszichiátriai osztályra menekülhetett az őt enyhén szólva furcsán szerető Papa karmai közül. Még innen is hosszú volt az útja a normális életbe. Adjuk át a szót egyik szamaritánus pártfogójának: „Sophie ma már felnőtt nő, és én nagyon örülök, hogy annak idején telefonált… Szerencsés kézzel ragadta meg a lehetőségeket, és élt is velük, mégpedig sikeresen. Kiegyensúlyozott ember lett belőle… A félelmei sose szűnnek meg, és biztos, hogy időről időre felszínre törnek majd. Ám Sophie ma már olyanoknak segít, akik ugyanolyan borzalmakon mentek keresztül, mint ő. Ne nézz többé hátra, Sophie! Haladj tovább, előre – én mindig ott leszek, egy lépéssel mögötted…"
Sophie már csecsemő korától nevelőszülőkkel élt. Jólétben, békében, boldogan – amíg csak meg nem jött a havi vérzése. Ettől kezdve ugyanis nevelőapja, a „Papa” a nemi rabszolgájának tekintette. Sophie egyetlen utat látott a menekvésre: elkezdte magát rendszeresen vagdalni zsilettpengével. Az önbántalmazás idővel szenvedélyévé vált; sokáig még azután sem tudta abbahagyni, hogy az angol szamaritánus egylet segítségével egy pszichiátriai osztályra menekülhetett az őt enyhén szólva furcsán szerető Papa karmai közül. Még innen is hosszú volt az útja a normális életbe. Adjuk át a szót egyik szamaritánus pártfogójának: „Sophie ma már felnőtt nő, és én nagyon örülök, hogy annak idején telefonált… Szerencsés kézzel ragadta meg a lehetőségeket, és élt is velük, mégpedig sikeresen. Kiegyensúlyozott ember lett belőle… A félelmei sose szűnnek meg, és biztos, hogy időről időre felszínre törnek majd. Ám Sophie ma már olyanoknak segít, akik ugyanolyan borzalmakon mentek keresztül, mint ő. Ne nézz többé hátra, Sophie! Haladj tovább, előre – én mindig ott leszek, egy lépéssel mögötted…"
Nem egy könnyed olvasmány, az biztos. De ha már Sophie-t behajították a diliházba, ott élt kb. 2 évig, akkor közben a drága Papa mi a büdös nyavalyáért nem került a börtönbe? Az ottani dolgozóknak, szociális segítőknek, stb. nem feladata/nincs lehetősége feljelentést tenni? Lazán megússza az ilyen, meg a drágalátos barátai? Hát kösz.
Értékelésem 5/5.
Igazából ezeknél a könyveknél mindig az jut eszembe, hogy vajon mi miatt jutott el odáig az írója, hogy megírja a történetét, és aztán keres egy kiadót, ahol kiadják a könyvet. Terápiás céllal vajon? Értem én, hogy az írás segíthet sok esetben, de ezekkel a lányokkal olyan dolgok történtek, amiknek a feldolgozásához egy egész élet is kevés, nemhogy egy könyv megírása. Az meg már más kérdés, hogy hogyan lehet ezt túlélni?
Aztán persze még azon is jár az agyam, hogy vajon az ilyen könyveket csak úgy a lányom kezébe nyomjam-e 15-16 évesen, vagy várjam meg, míg magától kezd ilyeneket olvasgatni? Na majd meglátjuk, nem most lesz ez, csak már jó előre kattogok rajta…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése