264 oldal
Elolvastam: 2013. május 24.
„A zene a test, amibe én helyezem bele a szívet.”
Fülszöveg:
Az egyetlen magyarul is elérhető életrajz Anglia egyik legbefolyásosabb zenészéről!
Dave Gahan helye ott van a rockzene ikonjainak panoptikumában Jimi Hendrix, John Lennon, Freddy Mercury és a többi nagyság mellett. Csak éppen van egy kis különbség: Dave Gahan egy olyan ritka szerencsés rocksztár, akit egyrészt újraélesztettek, másrészt pedig ennek következtében az életmódját is meg tudta változtatni.
A kisvárosi fiú két kanállal halmozta az élvezeteket, s közben nem vette észre, a Depeche Mode-dal elért elképzelhetetlen sikerek 1995-re teljesen kifacsarták őt.
Ebből a feneketlen mélységből volt visszaút: az énekes megküzdött a démonaival, s ráadásként az együttes mellett még szólókarrierjét is kiépítette. A harcból győztesként került ki, s még karrierjét sem kellett feladnia.
A könyvben a Guardian szakírója elsőként tekinti át, miképpen emelkedett ki Dave Gahan Essexből, aztán pedig zenésztársai árnyékából. Egy különleges történet következik: korunk meghatározó együttesének legmeghatározóbb figurájáról.
Rengeteg exkluzív képpel, köztük magyar rajongók fotóival illusztrálva!
Nehéz értékelni, mert inkább egy Dave Gahan által írt (vagy legalábbis közreműködésével írt) önéletrajzra vágynék. De minthogy ilyen nincs, be kell érnem ezzel. Viszont így annyira száraz, bár olvasmányos, de mégiscsak száraz, interjúkból és egyéb helyekről összeszedett, ömlesztett anyag. Sajnos ugyanez a bajom az összes többi életrajzzal és erre csak nemrég, az Ozzy Osbourne által írt önéletrajz olvasása közben jöttem rá. Addig csak azt éreztem, hogy hiányzik valami ezekből a könyvekből, és persze hogy hiányzik, hát az ember, a zenekar maga… a hangjuk, a gondolataik. Már ha ez így érthető…
De nem kesergek, örülök, hogy van egy ilyen könyvem. Benne a koncertjegyekkel :) A könyv megszerzése amúgy szinte egy csoda volt, muszáj elmesélnem. Szóval az történt, hogy amikor a kiadó megjelentette, szerettem volna megvenni. Vagy milliószor jártam a könyvesboltokban, fogdostam, belelapozgattam, de megmondom őszintén, sajnáltam rá a pénzt. Aztán jött a rukkola, én meg elsőként jelöltem be, hogy szeretném happolni a könyvet. Ez lassan egy éve volt már. Amikor az első példány felkerült belőle, egy Mónika nevű lány csapott le rá, nekem nem sikerült. És karácsony előtt pár nappal kaptam egy üzenetet tőle facebook-on, hogy szeretné nekem adni a könyvet. Ő is imádja, de tudja, hogy én is, úgyhogy nekem adja. :) Hát így került hozzám a könyv, azóta is nagy becsben tartom. És ezúton is köszönöm még egyszer, Mónika!
Az úgynevezett rajongásom egyébként nem túl régi keletű, csupán tizenegynéhány éve tart. Ez alatt két koncertre jutottam el (2009. június és most 2013. május), de ha tehetem, az összes további budapesti koncerten is részt veszek majd. Nem kívánok ennél többet, gigantikus/frenetikus élmény. A hangulat, a tömeg, a mozdulatok, a tánc és a koncert végén az az integetősdi… Jaj. Amúgy Dave Gahanbe szerelmes vagyok.
És itt lehet belepillantani az érzésbe, az idei koncertről:
Persze miután észrevettem, hogy Depeche Mode-hoz kapcsolódó kihívás nincs a molyon, létrehoztam én egyet. Még nem túl népszerű, eddig ketten vagyunk résztvevők. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése